2017.07.22
Mérkőzés előtti nyilatkozatok - Inter Vs. Dnipro
Írta: LBatman   
2014. november 27. csütörtök, 13:11

Mancini /

Jól játszottunk a Milan ellen, de természetesen nem tökéletesen. Ilyen szituációban, mint amilyenben most vagyunk, ez nem is túl meglepő. Elkövettünk pár hibát, de jelenleg még keressük az igazi önmagunkat. Az elmúlt napokban kaptunk pár kritikát, de összességében elégedett vagyok a srácok teljesítményével. Jobban össze kell szoknunk, megfelelő döntéseket hozva pedig az önbizalmunkat kell kiépítenünk.

 

Óvatosnak kell lennünk a mérkőzésen, a Dnipro fizikálisan nagyon felkészült, ráadásul idegenben jobban teljesítenek eddig, mint otthon. Nem lesz könnyű mérkőzés, minden eshetőségre fel kell készülnünk. A tabella első helyén szeretnénk zárni a csoportot.

A mostani találkozóhoz képest a Roma ellen lesz pár változás, de most szeretnék csak a Dniprora koncentrálni. Mindkét meccsen a legjobb összeállításunkban állunk majd fel. De ne erről beszéljünk, lesz még időnk ezt átbeszélni később.

Két útvonal áll előttünk, ha vissza akarunk kerülni a Bajnokok Ligájba és az egyiket véghez kell vinnünk. Ezért is fontos még az Európa Liga, mivel a győztese kvalifikálja magát a BL-be, de az Európai Szuperkupa begyűjtésének lehetősége is motivál minket.

Vidic a héten két napot nem edzett, mivel nem volt egészséges. Jelenleg bevethető állapotban van. Jól ismerem őt még abból az időből, mikor Manchesterben dolgoztam. Biztos vagyok benne, hogy segítségére lesz a csapatnak. Érthető, hogy problémái voltak az utóbbi hónapokban, senkinek sem könnyű az átállás, pláne úgy, hogy az Angol és az Olasz liga teljes mértékben különbözik.

Nem meglepő, hogy Kovacic ajánlatokat kap. Ez történik minden nagyszerű tehetséggel, boldogak lehetünk, hogy velünk van. Segítenünk kell neki, hogy fejlődjön. Képes arra, hogy az előző évekhez képest megfordítsa a szerencsénket.

Osvaldo jó állapotban van, a meccs előtt fogom eldönteni, hogy játszani fog-e. Bonazzoli nagyszerű tehetség, még sok mindent kell tanulnia, de látszik rajta, hogy nagy játékos lehet belőle. Fiatal még, de velünk edzett a héten. Szeretnék neki több játéklehetőséget biztosítani.

Konoplyanka? Nagyszerű játékos, a legjobb a csapatában. Fantasztikus dolgokra képes, sok meglepetést tartogat minden ellenfelének. Meg vagyok győződve arról, hogy egy elit ligás csapatban is hasonló dolgokra lenne képes.

Találkoztam már az Elnök Úrral, mivel tegnap láttam valahol ebédelni. Akkor találkoztam vele először. Moratti úrral is nagyszerű kapcsolatom van. Bensőséges beszélgetést folytattunk.

50 éves leszek holnap? Ez a munka továbbra is fiatalon tart és élvezem minden egyes napomat. Az INternél ünnepeltem a 40. születésnapomat és álmomban sem gondoltam, hogy az 50.-et is ennél a klubnál köszönthetem.

 

Juan Jesus /

Jól éreztem magam a négy védős rendszerben. Elkövettünk néhány hibát a meccsen, de ez talán érthető, elvégre az elmúlt másfél évben három védős alakzattal álltunk fel. Sokat gyakoroltuk ezt az alakzatot azóta is, így szerintem most természetesebben fogunk mozogni a szerepköreinkben. Mancini remek edző és játékosként is kiváló volt. Megtiszteltetés, hogy tanulhatok tőle. Valóban többet játszottam idén, mint más mezőny játékos, de ennek örülök. 23 éves vagyok, kellenek a játékpercek, hogy érdemien fejlődjek. Szerencsére fizikálisan rendben vagyok ahhoz, hogy bírjam ezt a folyamatos terhelést.

 
Legutóbbi mérkőzés:

Serie A TIM
15.forduló
12.02. 20.45
Napoli


NAPOLI
3

(Zielinski, Hamsik, Insigne)


INTER
0

(-)


Következő mérkőzés:

Európa Liga
6.játéknap
12.08. 21.05
Milano


INTER


S.PRAHA

Sérült: Andreolli

Eltiltva: senki

Sárga lapos: senki

Tabella:



Szavazások
Elégedett vagy az edzőváltással?
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ki olvas minket
Oldalainkat 62 vendég böngészi