2017.11.22
Mérkőzés utáni nyilatkozatok - Inter 2:2 Verona
Írta: LBatman   
2014. november 14. péntek, 14:36

Mazzarri /

Az első félidőben jók voltunk. Sajnos amint elkövettük az első hibánkat, az ellenfél azonnal ki is használta azt. Ezután sikerült felállnunk és 2:1-es vezetésnél közel voltunk a harmadik gólunkhoz, ám jött egy újabb hiba, amit ismét kegyetlenül kihasználtak. Ez jól jellemzi az egész idényben látottakat. Nyomást gyakoroltunk rájuk, de a Verona nagyon jól védekezett. Egy ilyen szervezett csapat ellen járatni kell a labdát, hogy megbontsuk őket, sajnos a kulcspasszok a végén hiányoztak a gólhoz.

Persze, hogy csalódottak vagyunk, hiszen egy győzelmet engedtünk ki a kezünk közül. Ami Medel piros lapját illeti, szerintem a második sárga lap talán túl szigorú döntés volt.

Mauro a lecserélésekor, azt hitte, hogy ez a döntés ellene szól, pedig csak 30 extra másodpercet szerettem volna. Ez csak egy buta félreértés volt. A kapcsolatunkban ez nem okoz gondot. Icardival való viszonyom az egyik legjobb a karrieremben.

Az utolsó gólt szerettük volna elkerülni, nem akartunk nekik esélyt sem adni a gólszerzésre. Ám a végére kezdett fáradni a csapat, különösen azok – mint például Juan – akik eddig szinte minden mérkőzésen pályára léptek. Egy egész idényen keresztül nem lehet tiszta fejjel és jó erőnlétben védekezni, sajnos most volt az a pillanat, mikor rontottunk.

A klubbal kötött megállapodásom három évre szól, erre az időszakra készítettünk egy tervez, ami mentén haladunk. Természetesen ha folyamatba jönnek a győzelmek akkor a szurkolók jól érzik magukat, ám ha szenved a csapat, akkor hirtelen minden rossz lesz. A játékosaim azonban továbbra is elkötelezettek, harapnak, és éhesek a sikerre. Látom rajtuk napról-napra. A válogatott szünet után, remélem kipihenten folytathatjuk az idényt és az eredmények is érkezni fognak.

 
Legutóbbi mérkőzés:

Serie A TIM
15.forduló
12.02. 20.45
Napoli


NAPOLI
3

(Zielinski, Hamsik, Insigne)


INTER
0

(-)


Következő mérkőzés:

Európa Liga
6.játéknap
12.08. 21.05
Milano


INTER


S.PRAHA

Sérült: Andreolli

Eltiltva: senki

Sárga lapos: senki

Tabella:



Szavazások
Elégedett vagy az edzőváltással?
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ki olvas minket
Oldalainkat 76 vendég böngészi