2007/08

Tizenhatodik bajnoki cím

A 2008-as év több szempontból is nagyon fontos állomás volt az Inter számára. Mindenki csakis és kizárólag a bajnoki cím megvédését várta el a csapattól. Egyrészt azért mert 2008-ban a 100. születésnapját ünnepelte a klub, másrészt azért mert a két évvel korábban elnyert bajnoki címet a “zöld asztalnál”, az egy évvel korábbit pedig egy “csonka bajnokságban” nyerte meg a csapat. Így mindenki azt mondta, hogy majd most meglátjuk mit tud Roberto Mancini gárdája. Az őszi része a bajnokságnak jól alakult. Hét pontos előnnyel fordultunk az AS Roma előtt úgy, hogy négy döntetlen kivételével az összes meccsünket megnyertük. Aztán február vége felé mikor már 11 pont volt az előny, elérte a csapatot a hullámvölgy, és jött egy 8 meccsből álló szakasz csupán két győzelemmel. Május negyedikén pedig a városi derby következett amit elvesztettünk. Így aztán 3 pontra fogyott a 11 pontos előny, ami végül meg is maradt a végére. Az utolsó fordulóban Ibrahimovic két gólt lőtt Parmaban a szakadó esőben, és ezzel bajnokként zártuk a centenáriumi évet is.

J. Cesar – Maicon, Cordoba, Materazzi, Maxwell – J.Zanetti, Chivu, Cambiasso, Stankovic – Crúz, Ibrahimovic

További játékosok: Toldo, Orlandoni, Samuel, Burdisso, Rivas, Dacourt, Solari, Cesar
Vieira, Figo, Pelé, Jimenez, Adriano, Suazo, Balotelli

Edző: Mancini