Oldal: 102 / 114

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.04. 11:34
Szerző: mike
Tojgli írta:
vaskalap írta:A City annyival lett jobb,hogy 44 év után újra bajnok lett.

Körülbelül 1,1 Mrd font elköltése után 9 év alatt. Had ne pisáljam össze magam ettől a csodálatos teljesítménytől. Mióta az arabok megvették a Manchester Cityt(2008), azóta ugyanannyi bajnoki címet, 1-el kevesebb kupát(ha a Miki-egér Ligakupát is ideszámoljuk, akkor ugyanannyit), és 1-el kevesebb Bajnokok Ligája győzelmet szereztek, mint az Inter.

Azért azt se felejtsd el hogy az angoloknál 5-6 csapat is 150 millió felett költ minden évben.
Itt olaszban ez nem így van, itt egy 150-200 milliós mercatóval óriásit lépnénk előre, a most elköltött 75 millióval minőséget nem tudtuk ugrani, és valljuk meg az sem lenne nagy meglepetés ha végül megint lemaradnánk a dobogóról (ne így legyen)

Invesztálni kell, anélkül ma már nincs esély.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.04. 14:19
Szerző: Süti
mike írta:Invesztálni kell, anélkül ma már nincs esély.

Ez rendben is van, de mi számít invesztálásnak?

Kizárólag az, ha 200 millió eurót költ el egy csapat évente játékos jogdíjakra?

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.04. 15:20
Szerző: mike
Süti írta:
mike írta:Invesztálni kell, anélkül ma már nincs esély.

Ez rendben is van, de mi számít invesztálásnak?
Kizárólag az, ha 200 millió eurót költ el egy csapat évente játékos jogdíjakra?

A kérdés nyilván költői ;)

Nem kell évente, elég lenne egyszer, és onnan lehetne ügyesen lépegetni előre, persze ehhez pénz és akarat kell majd, meglátjuk van-e mindkettő.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.04. 19:28
Szerző: gianluca
Süti írta:
mike írta:Invesztálni kell, anélkül ma már nincs esély.

Ez rendben is van, de mi számít invesztálásnak?

Kizárólag az, ha 200 millió eurót költ el egy csapat évente játékos jogdíjakra?

Én úgy gondolom, hogy a kérdés tökéletes. Mi számít invesztíciónak? Sőt megtoldanám, mi számít észszerű invesztíciónak?
Ezt szerintem annak a tükrében lehet megválaszolni, hogy figyelembe vesszük az adott csapat helyzetét, korábbi befektetéseit a játékosállományba, rövid-, közép- és hosszútávú terveit, stratégiáját és nem különben a klub tradícióit.

Mindezt figyelembe véve szerintem nem fektettünk be rosszul ebbe a mercatoba. Gondolom mindezt azért, mert:
1. a csapatnak már van/volt egy gerince, akiket folyamatos befektetés révén összerakott a mindenkori menedzsment
2. a hiányposztokat sikerült nem kiugróan drágán megerősíteni (ezt azért majd az idő eldönti, de én hiszek benne, hogy erősödtünk)
3. a legfőbb, piacképes értékeinket (Icardi, Perisic, Joao Mario) sikerült megőriznünk és csak azokat adtuk el, akik elvágyódtak vagy nem passzoltak a csapatba (Banega, Murillo). Ez utóbbit tettük nyereségesen.
4. nem tekintem viszonyítási pontnak sem a média általl sugallt 150/200 millió+eladások összeget, mert az koholmány.
5. tisztában vagyok vele, hogy ez a való élet és nem az FM, ahol a saját kényem-kedvem szerint költhetek, és ha nem jön össze a móka, akkor nyomok egy New Game-et következmények nélkül. :)

Meglátásom szerint semmi nem indokolta azt, hogy egy ilyen 50+ millió értékű játékost (Di Maria, Agüero, Verratti, Mbappe, Alexis, hogy csak a legviccesebb fantazmagóriákat említsem) igazoljunk. Mégpedig azért, mert pillanatnyilag a klubunk nem egy olyan, nemzetközileg elismert brand, ahol egy ilyen spíler márkaértéke kihasználható lenne. Tegyük fel, hogy megvesszük bármelyiket, majd eladunk a nevével ellátott mezből x db-ot (legyen 500 000 db). Többet nem tudunk, mert a pillanatnyilag annyi embert érdekel az Inter. Ennyit ér, mert a csapat 6 éve nincs szem előtt, nincs a BL-ben és Európában is alig-alig. Ezzel szemben ha ugyanezt a játékost pl. a Bőrszalonna veszi meg, akkor 5-10x db mezt adnak el, mert annyival nagyobb a Bárcások nemzetközi respektje, azaz a márkértékük. Emellett mivel csak a bajnokságban vitézkedünk, így az adott topspíler által elért gólok/gólpasszok/szerelések stb. kevesebb pénzt hoznak (értsd pénzdíjazás).
Mindemellett a topjátékosok többsége már nem nagyon vehetne magának kedvezményes Interrail jegyet, így az értékük sem valószínű, hogy emelkedne. Összességében egyszerűen a csapatunk jelenlegi helyzetéből fakadóan (értsd a futottak még kategóriájú európai középcsapat) nem tudná maximalizálni azt a (pénzügyi) hasznot, amit egy topjátékos nyújthat.
Mindezekből adódóan sokkal logikusabbnak tűnik fiatal, nevenincs (ld. Skriniar, Karamoh, Dalbert) vagy olyan idősebb játékosokat választani, akik még kellően motiváltak ahhoz, hogy kitegyék a legjobbukat a pályára (Borja) viszonylag olcsóbban. Olyanokat, akik tudják amit a fentebb említett topjátékosok, vagy bírnak azzal a potenciállal, hogy azt a szintet elérjék. És mindemellett megvan bennük az a lehetőség, hogy a beléjük fektetett pénzen a teljesítményükkel komoly hozamot produkálhassanak a jövőbeni eladások esetén (azt azért lássuk be ugyanis, hogy jelenleg az Inter nem a végállomás, a "nirvana" egy futballistának, hanem egy ugródeszka a csúcsklubok felé)

Ezért én úgy gondolom, hogy sokkal okosabb mercato számunkra az, hogy a korlátozott büdzsénket nem egy nagyágyúra költjük el, akinek vagy lesz kedve játszani vagy nem, hanem több, jó képességű, megbízható csapatjátékosra költeni, amivel minőségileg lefedjük a lyukakat a csapatban.

A középhátvédet illetően nekem is van hiányérzetem. Andreolli és Murillo elengedése pótlás nélkül kockázatosnak tűnik valóban. Ugyanakkor nem biztos, hogy előrébb lettünk volna két duzzogós KH-val a kispadon. Másrészt pedig ki tudja, hogy mennyire volt szükség a Murilloból és Medelből befolyó pénzre a pü.egyensúlyunkhoz... Harmadrészt pedig lehet, hogy Zinho Vanheusden már készen áll az első csapatra, csak mi nem tudtuk eddig. Végülis Bergomi, Ferri, Baresi, Maldini is úgy lett világsztár, hogy fiatal gyerekként megkapta a lehetőséget és bizonyított.

Mindent összevetve sokkal nagyobb szükségünk van most 11 megbízható "nevenincs" Cambiassora, mint 1 Messire meg mellé 10 balfék Biabianyra.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.04. 19:38
Szerző: JJ5
gianluca írta:
Süti írta:
mike írta:Invesztálni kell, anélkül ma már nincs esély.

Ez rendben is van, de mi számít invesztálásnak?

Kizárólag az, ha 200 millió eurót költ el egy csapat évente játékos jogdíjakra?

Én úgy gondolom, hogy a kérdés tökéletes. Mi számít invesztíciónak? Sőt megtoldanám, mi számít észszerű invesztíciónak?
Ezt szerintem annak a tükrében lehet megválaszolni, hogy figyelembe vesszük az adott csapat helyzetét, korábbi befektetéseit a játékosállományba, rövid-, közép- és hosszútávú terveit, stratégiáját és nem különben a klub tradícióit.

Mindezt figyelembe véve szerintem nem fektettünk be rosszul ebbe a mercatoba. Gondolom mindezt azért, mert:
1. a csapatnak már van/volt egy gerince, akiket folyamatos befektetés révén összerakott a mindenkori menedzsment
2. a hiányposztokat sikerült nem kiugróan drágán megerősíteni (ezt azért majd az idő eldönti, de én hiszek benne, hogy erősödtünk)
3. a legfőbb, piacképes értékeinket (Icardi, Perisic, Joao Mario) sikerült megőriznünk és csak azokat adtuk el, akik elvágyódtak vagy nem passzoltak a csapatba (Banega, Murillo). Ez utóbbit tettük nyereségesen.
4. nem tekintem viszonyítási pontnak sem a média általl sugallt 150/200 millió+eladások összeget, mert az koholmány.
5. tisztában vagyok vele, hogy ez a való élet és nem az FM, ahol a saját kényem-kedvem szerint költhetek, és ha nem jön össze a móka, akkor nyomok egy New Game-et következmények nélkül. :)

Meglátásom szerint semmi nem indokolta azt, hogy egy ilyen 50+ millió értékű játékost (Di Maria, Agüero, Verratti, Mbappe, Alexis, hogy csak a legviccesebb fantazmagóriákat említsem) igazoljunk. Mégpedig azért, mert pillanatnyilag a klubunk nem egy olyan, nemzetközileg elismert brand, ahol egy ilyen spíler márkaértéke kihasználható lenne. Tegyük fel, hogy megvesszük bármelyiket, majd eladunk a nevével ellátott mezből x db-ot (legyen 500 000 db). Többet nem tudunk, mert a pillanatnyilag annyi embert érdekel az Inter. Ennyit ér, mert a csapat 6 éve nincs szem előtt, nincs a BL-ben és Európában is alig-alig. Ezzel szemben ha ugyanezt a játékost pl. a Bőrszalonna veszi meg, akkor 5-10x db mezt adnak el, mert annyival nagyobb a Bárcások nemzetközi respektje, azaz a márkértékük. Emellett mivel csak a bajnokságban vitézkedünk, így az adott topspíler által elért gólok/gólpasszok/szerelések stb. kevesebb pénzt hoznak (értsd pénzdíjazás).
Mindemellett a topjátékosok többsége már nem nagyon vehetne magának kedvezményes Interrail jegyet, így az értékük sem valószínű, hogy emelkedne. Összességében egyszerűen a csapatunk jelenlegi helyzetéből fakadóan (értsd a futottak még kategóriájú európai középcsapat) nem tudná maximalizálni azt a (pénzügyi) hasznot, amit egy topjátékos nyújthat.
Mindezekből adódóan sokkal logikusabbnak tűnik fiatal, nevenincs (ld. Skriniar, Karamoh, Dalbert) vagy olyan idősebb játékosokat választani, akik még kellően motiváltak ahhoz, hogy kitegyék a legjobbukat a pályára (Borja) viszonylag olcsóbban. Olyanokat, akik tudják amit a fentebb említett topjátékosok, vagy bírnak azzal a potenciállal, hogy azt a szintet elérjék.

Ezért én úgy gondolom, hogy sokkal okosabb mercato számunkra az, hogy a korlátozott büdzsénket nem egy nagyágyúra költjük el, akinek vagy lesz kedve játszani vagy nem, hanem több, jó képességű, megbízható csapatjátékosra költeni, amivel minőségileg lefedjük a lyukakat a csapatban.

A középhátvédet illetően nekem is van hiányérzetem. Andreolli és Murillo elengedése pótlás nélkül kockázatosnak tűnik valóban. Ugyanakkor nem biztos, hogy előrébb lettünk volna két duzzogós KH-val a kispadon. Másrészt pedig ki tudja, hogy mennyire volt szükség a Murilloból és Medelből befolyó pénzre a pü.egyensúlyunkhoz... Harmadrészt pedig lehet, hogy Zinho Vanheusden már készen áll az első csapatra, csak mi nem tudtuk eddig. Végülis Bergomi, Ferri, Baresi, Maldini is úgy lett világsztár, hogy fiatal gyerekként megkapta a lehetőséget és bizonyított.

Mindent összevetve sokkal nagyobb szükségünk van most 11 megbízható "nevenincs" Cambiassora, mint 1 Messire meg mellé 10 balfék Biabianyra.

Ez így nekem is tök kerek. A pénzügyi oldalára nem is gondoltam, abban is látok logikát. Amúgy eléggé kibesztélte szerintem a fórum a pro és kontra érveket a mercatoról, (le is ült kicsit a nyári túlpörgés után :) ) most már a meccsekre vagyunk kíváncsiak! SPAL ellen nem hiszem, hogy probléma lesz és akkor 9 ponttal kezdhetjük a szezont! ;)
A forduló meccse nyílván a Lazio-Milan lesz, reméljük hazai pont szerzéssel, de a Samp-Roma is pikánsnak tűnik, ott is simán benne van a pontvesztés! :D

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.05. 20:07
Szerző: R9.
Spal ellen megint kb50.000 nezo lesz

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.11. 19:15
Szerző: Tojgli
Kinek hogy tetszik a 3. számú mez? Szerintem egyébként nem rossz, de a Romáé ugyanez, csak feketében.
https://pbs.twimg.com/media/DJcauyAX0AE-1tg.jpg:large
http://www.inter.it/en/news/59597/new-inter-third-kit

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.11. 19:56
Szerző: matyinter
Tojgli írta:Kinek hogy tetszik a 3. számú mez? Szerintem egyébként nem rossz, de a Romáé ugyanez, csak feketében.
https://pbs.twimg.com/media/DJcauyAX0AE-1tg.jpg:large
http://www.inter.it/en/news/59597/new-inter-third-kit

Annyi biztos, hogy a tavalyi sprite-osnál sokkal jobb.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.12. 18:05
Szerző: Tojgli
matyinter írta:
Tojgli írta:Kinek hogy tetszik a 3. számú mez? Szerintem egyébként nem rossz, de a Romáé ugyanez, csak feketében.
https://pbs.twimg.com/media/DJcauyAX0AE-1tg.jpg:large
http://www.inter.it/en/news/59597/new-inter-third-kit

Annyi biztos, hogy a tavalyi sprite-osnál sokkal jobb.

Mondjuk kicsit sok csapatnál van ugyanez a mez. :D
https://pbs.twimg.com/media/DJiRrGZXoAAsUT-.jpg

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.13. 13:12
Szerző: Festa
Van valami kósza hír,hogy a Kína expor tilalom nem vonatkozik a sport befektetésekre? Facen írta valaki,ezért kérdezem a fanatikus társaikat,hogy lehet-valami igazság tartalom a dologban?

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.13. 15:25
Szerző: versenyszellem
Festa írta:Van valami kósza hír,hogy a Kína expor tilalom nem vonatkozik a sport befektetésekre? Facen írta valaki,ezért kérdezem a fanatikus társaikat,hogy lehet-valami igazság tartalom a dologban?

Sempreinteres cikk csak arrol ir, hogy nincs tilalom, csak megszoritasok:
the Chinese investment overseas state that investment in sport is only restricted and not prohibited
http://sempreinter.com/2017/09/13/chine ... rohibited/

Elozmenye
http://sempreinter.com/2017/09/12/yixia ... -football/

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.13. 21:01
Szerző: mike
Tojgli írta:Kinek hogy tetszik a 3. számú mez? Szerintem egyébként nem rossz, de a Romáé ugyanez, csak feketében.
https://pbs.twimg.com/media/DJcauyAX0AE-1tg.jpg:large
http://www.inter.it/en/news/59597/new-inter-third-kit

Ocsmányság......és még finom voltam.
Ahogy a sprite-os is tavaly, nem tudom hogy tudnak ilyen vackokat kitalálni.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.13. 21:28
Szerző: Baggio85
mike írta:
Tojgli írta:Kinek hogy tetszik a 3. számú mez? Szerintem egyébként nem rossz, de a Romáé ugyanez, csak feketében.
https://pbs.twimg.com/media/DJcauyAX0AE-1tg.jpg:large
http://www.inter.it/en/news/59597/new-inter-third-kit

Ocsmányság......és még finom voltam.
Ahogy a sprite-os is tavaly, nem tudom hogy tudnak ilyen vackokat kitalálni.

Én azt gondolom, hogy Nike-éknál a designer már jó pár éve nyugdíjba ment... Kritikán aluli mezeket csinálnak évek óta.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.15. 12:34
Szerző: Tojgli
1965 szeptember 15.-én nyerte meg a Grande Inter a második Világkupáját, az argentin Independiente ellen. Az első meccsen 3-0 nyert a csapat, a második meccsen 0-0 lett a végeredmény Argentínában.
https://twitter.com/Inter_en/status/908637109866594305

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.15. 14:36
Szerző: Festa
Tojgli írta:1965 szeptember 15.-én nyerte meg a Grande Inter a második Világkupáját, az argentin Independiente ellen. Az első meccsen 3-0 nyert a csapat, a második meccsen 0-0 lett a végeredmény Argentínában.
https://twitter.com/Inter_en/status/908637109866594305

Volt aki látta ezt a meccset? :D
A 2010-es vilákupán volt szerencsém a nevesincs csapatok ellen.
65-ben egyértelműen az Inter volt a legjobb csapat
2010-ben csak fel volt turbozva Mourinhoval.
Mondom ezt úgy ,hogy 2010.05.22 az egyik legjobb nap volt az életemben.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.15. 14:59
Szerző: Tojgli
Festa írta:

2010-ben már Klubvilágbajnokság néven futott ez a bohóckodás, az igazából már egy jelentéktelen torna, az európai BL győztesnek illik megnyernie. Viszont a Világkupák, főleg a korai években azért elég magas presztízzsel bírtak, nem özönlöttek dögivel a dél-amerikai játékosok Európába, hanem ott teljesedtek ki(persze van kivétel). 1960 és 1979 között 2 meccses, oda-visszavágós rendszerben zajlott, majd 1980-tól 2001-ig Tokióban, 2002-től a 2004-es megszűnésig pedig Yokohamában, ugye a Toyota volt 1980-tól a főszponzor.
22x CONMEBOL, 21x UEFA tagország csapata nyert.

Érdekességképp betettem, hátha valakit érdekel a klub történelme. Ne csak abból álljon az oldalon, hogy kit fogunk igazolni.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.15. 15:20
Szerző: Festa
Jól tetted.
Én már az ellenfél nevére sem elékeztem.
A neves Mazembét vertük a fináléban.
Valójában így nincs nagyobb érték mint egy sima Tim kupának.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.24. 11:37
Szerző: BlueSky
Murillo, Kondogbia,Banega,Barbosa,Jovetic játszanak jelenlegi csapataikban?

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.24. 11:54
Szerző: internaZIOnaLe
BlueSky írta:Murillo, Kondogbia,Banega,Barbosa,Jovetic játszanak jelenlegi csapataikban?

KOnkrét játékidőket nem tudok, de Jojo gólt lőtt legutóbb, Kdoggal nagyon elégedettek valenciában és a játékos és a csapata is a maradást preferálja. Kb ennyit tudok. Ja.. Gabika csak perceket kapott eddig úgy tudom.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.24. 12:31
Szerző: Marco
internaZIOnaLe írta:
BlueSky írta:Murillo, Kondogbia,Banega,Barbosa,Jovetic játszanak jelenlegi csapataikban?

KOnkrét játékidőket nem tudok, de Jojo gólt lőtt legutóbb, Kdoggal nagyon elégedettek valenciában és a játékos és a csapata is a maradást preferálja. Kb ennyit tudok. Ja.. Gabika csak perceket kapott eddig úgy tudom.

Banegat első meccsén ki is állították, de az eltiltás óta kezdő általában. Gólja gólpassza nincs.
Kondog meg Murillo is játszanak a franciának van egy gólja is.
Gabriel alig játszik.
Jove is játszogat most rúgta hétvégén első gólját.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.24. 12:44
Szerző: Stankov
BlueSky írta:Murillo, Kondogbia,Banega,Barbosa,Jovetic játszanak jelenlegi csapataikban?

Tegnap végig néztem a Atletico-Sevilla meccset több játékos is érdekelt na meg behúztam hazaira ;)
Banega ugyanaz a lötyögös semmi mint itt,csak ott ezt elnézik

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.24. 14:20
Szerző: BlueSky
Köszi a válaszokat.

Barbosa már 4-5.edzőnél sem játszik. Olimpia óta nincs formában? Hogy lehet ekkora különbség a két Gabriel között mikor ugyan annyiba kerültek.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.24. 21:07
Szerző: Tojgli
BlueSky írta:Köszi a válaszokat.

Barbosa már 4-5.edzőnél sem játszik. Olimpia óta nincs formában? Hogy lehet ekkora különbség a két Gabriel között mikor ugyan annyiba kerültek.

Az árból azért nem indulnék ki, 2011-ben Andy Carroll és Luis Suarez egyszerre kerültek a Liverpoolhoz, előbbi 37M font volt, az uru pedig 24M.

Barbosa az Olimpián 1 meccsen rámolt 2 gólt a dánok, az utolsó csoportmeccsen, azon kívül gólpasszt sem adott. Jesus a dánok ellen lőtt egyet, majd az elődöntőben 2-t Hondurasnak, gólpasszt ő sem jegyzett, de ugyanúgy mind a 6 meccsen játszott, mint Barbosa.
Akik támadásban sokat hozzátettek a sikerhez az Luan és Neymar. Előbbi 3g, 3gp, utóbbi 4g, 3gp.
Lassan tényleg el lehet könyvelni, hogy 'Gabigol' egy nagy flop, de én azért még bízom benne, hogy meg tudja mutatni ennek az ellenkezőjét. Egyelőre Zivkovicot sem tudja kiszorítani, pedig egyidősek(1 hónap van közöttük).

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.28. 20:02
Szerző: internaZIOnaLe
A Suning már az első evében 33%-os növekedést hozott az Internek. A bevételeink a tavalyi €240 millióról, €320 millióra nőttek, mindez úgy hogy nem játszunk a BL-ben és saját stadionunk sincsen. Mindezek mellett az UEFA financial fair play szabályait is végig tiszteletben tartottuk.

Forrás: InterUngherese facebook csoport

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.28. 20:05
Szerző: internaZIOnaLe

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.09.28. 22:56
Szerző: Festa
A Milán 2-0-ról összehozott egy 2-2-t a Rijeka ellen.
Pirosfekete lufi lassan kezd kipukkadni,de az igazi durranás majd a derbyn lesz.

Ja mégsem mert a végén rúgtak egy les gólt. :D :D

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.01. 19:47
Szerző: Tombi1986
Teljesen mindegy, hogy ki lesz a Milan edzője, a Derby-n győzni kell, mert jobbak vagyunk annak ellenére, hogy x meccs óta "szarul" játszunk!

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.01. 19:50
Szerző: Festa
Milán-Roma 0-2
Voltak helyzetei a szomszédoknak,de aztàn kaptak 2 pofont.
Ráadásul Calhangalou piros.Neki ugrott a derbi .
;)

Tartom,hogy a Lazio sokkal veszélyesebb a 4.helyre..

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.01. 20:22
Szerző: R9.
Festa írta:Milán-Roma 0-2
Voltak helyzetei a szomszédoknak,de aztàn kaptak 2 pofont.
Ráadásul Calhangalou piros.Neki ugrott a derbi .
;)

Tartom,hogy a Lazio sokkal veszélyesebb a 4.helyre..

Majd kipukkan a lazio
milan meg olyan gyenge amilyet vartam sok kozepszintu jatekost vettek

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.01. 21:25
Szerző: sorger=giallo
A Napoli, a Roma és talán a Juventus is többé-kevésbé simán veszi a mai kört is, habár az Atalanta pont most szépített, sőt még ki is egyenlített, vagyis a zebrák azért ezekben a percekben bukdácsolnak. Ezt azért is fájó látni, mert csak még inkább kihangsúlyozza, hogy nekünk ma mennyivel magabiztosabban illet volna legázolni az ellenfelet. Kell valami drasztikus változás a derbi előtt, illetve januárban némi vérfrissítés. Ha valóban annyira erős a keretünk, mint azt sokan állítják, vagy tudni vélik, talán nem ártana olykor erődemonstrációt tartani. Nem kell állandóan szórni a gólokat, de a tök utolsó ellen izgulnunk sem kellene az utolsó percig.

FORZA INTER!!!

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.01. 22:23
Szerző: Baggio85
sorger=giallo írta: Ha valóban annyira erős a keretünk, mint azt sokan állítják, vagy tudni vélik, talán nem ártana olykor erődemonstrációt tartani.

Relatív, hogy mennyire erős a keretünk, én azt gondolom, hogy a bajnokságban van kb. 4-5 azonos-erősebb keretű csapat.
Azért ha belegondolunk, hogy ha a védelembe cserélni kell, akkor van egy Ranocchiank meg Nagatomonk, előre van egy Ederünk, és a középpályára sem klasszis ül a padon, akkor szerintem nem állíthatjuk úgy egészében véve, hogy erős keretünk lenne.

Végülis max 2 ponttal lehetne többünk akkor is, ha szórnánk a gólokat. Az meg, hogy mennyit tudunk valójában, majd a következő 2 meccsen kiderül.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.01. 22:31
Szerző: sorger=giallo
Baggio85 írta:
sorger=giallo írta:
nem állíthatjuk úgy egészében véve, hogy erős keretünk lenne.
Nem is állítottam, ellenkezőleg.

FORZA INTER!!!

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.02. 00:05
Szerző: Festa
Ugyanannyi pontunk van mint a juvénak 7 forduló után,de a játékunk olyan amilyen.Azèrt jòhogy a foci nem pontozásos sportág.

A 8.forduló a rangadók fordulója lesz azaz Juve-Lazio,Roma-Napoli is
Inter- Milán ????
Spaletti nagyot villanhat vagy akár elveszítheti a bizalmat a következő 3 fordulóban.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.02. 00:19
Szerző: matyinter
Megverjük a bilant, másik két meccs X és jó is :)

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.02. 13:15
Szerző: Festa
matyinter írta:Megverjük a bilant, másik két meccs X és jó is :)

Én azt tartom reálisnak,hogy megverjük vagy iksz a Milán(A veresség nem játszik,mert kispadon ül ;) ) Nápolyban sajnos simán leégünk oda kevesek vagyunk most is ahogy minden évben aztán a Samp otthon megint verhető hiszen idegenben most kaptak egy 4-est Udinében.

A derbin szerintem nagyon jól fogunk játszani,mert ott nem fogjuk elhinni,hogy nem kell mindent megtenni a győzelemért.

A tavaszi elvesztett meccs 2-0-ról 2-2 után óriási elégtétel lenne egy győzelem is lehet elküldenék Montellát is.Mondjuk ha jön helyette egy Ancelotti nem tudom jobban járunk-e.

Nekem az elméletem,hogy ez a csúnya játék tudatos.
Be akarjuk osztani az erőnket is nem akarunk krízist emiatt nem volt nagy arányú győzelmünk a kicsik ellen.
Jönnek a rangadók lehet,hogy a csapat is egy másik arcát mutatja majd.

Az Atlético évek óta ezt csinálja.
Getafeknek meg Alaveseknek jó ha egy gólt rúg,de a Barcában meg a Bayernt simán kiejti a BL-ből.

Hamarosan kiderül igaz-e az elméletem.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.02. 13:35
Szerző: drrossgeller
Festa írta:
Az Atlético évek óta ezt csinálja.
Getafeknek meg Alaveseknek jó ha egy gólt rúg,de a Barcában meg a Bayernt simán kiejti a BL-ből.

Hamarosan kiderül igaz-e az elméletem.

Teljesen reálisnak tartom, amit írsz.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.02. 13:41
Szerző: Festa
drrossgeller írta:
Festa írta:
Az Atlético évek óta ezt csinálja.
Getafeknek meg Alaveseknek jó ha egy gólt rúg,de a Barcában meg a Bayernt simán kiejti a BL-ből.

Hamarosan kiderül igaz-e az elméletem.

Teljesen reálisnak tartom, amit írsz.

Már megérte felkelni reggel????

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.03. 18:20
Szerző: Süti
A Milan és az Inter is marad a San Siroban.

http://www.nemzetisport.hu/olasz_labdarugas/milan-nincs-uj-stadion-maradnanak-a-san-siroban-2595507?utm_content=bufferbe554&utm_medium=page&utm_source=nsofb&utm_campaign=nsofb

Felújítás várható, aminek én örülök. :)

Gondolom a város nem akarja eladni a klubnak a Meazza-t, talán az lenne a legjobb megoldás, ha saját-közös tulajdonba kerülne a Meazza és fel is újítanák.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.04. 12:46
Szerző: Tojgli
Ha már úgyis válogatott szünet van megint bedobnék, ilyet, hogy kinek mi a kedvenc interes szabadrúgásgólja. Múltkor Perisic kapcsán előjöttek a kapásgólok, most Brozovic kapcsán a szabadrúgások.

Szerintem a műfaj abszolút klasszikusa az Recoba Bologna elleni szabadrúgása: https://www.youtube.com/watch?v=vncdrSVlHGY

Ibra vs Fior: https://www.youtube.com/watch?v=bF_KqkDt9Bo

Illetve betenném ezt a videót, ami az Inter twitter oldalán töltött fel ugyanennek kapcsán: https://twitter.com/Inter_en/status/915198502002728960

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.06. 10:21
Szerző: ricsinter
Skriniarral mi történt, hogy nem volt ott a szlovákok keretében? Remélem semmi komoly :shock:

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.06. 10:49
Szerző: R9.
ricsinter írta:Skriniarral mi történt, hogy nem volt ott a szlovákok keretében? Remélem semmi komoly :shock:

meg ongolt is lott :D

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.06. 11:05
Szerző: ricsinter
Az Skrtel volt :D

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.06. 12:40
Szerző: R9.
ricsinter írta:Az Skrtel volt :D

ja :DDDDDDDD

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.06. 15:34
Szerző: matrix23
ricsinter írta:Skriniarral mi történt, hogy nem volt ott a szlovákok keretében? Remélem semmi komoly :shock:

Én úgy tudom, hogy eltiltott volt.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.06. 16:12
Szerző: ricsinter
matrix23 írta:
ricsinter írta:Skriniarral mi történt, hogy nem volt ott a szlovákok keretében? Remélem semmi komoly :shock:

Én úgy tudom, hogy eltiltott volt.

Most hogy így mondtad ránéztem és szerencsére valóban csak eltiltás miatt nem játszott.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.11. 10:16
Szerző: interfan
Zanetti top 11:

J.Cesar
Maicon-Bergomi-Samuel-Roby Carlos
Zanetti-Cambiasso
Ronaldo-Baggio-Eto
Milito

Hát igen, jo érzés egy ilyenre ránézni.
Hol vannak a mai Interbe hasonló képességű és szintű vezér alakok.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.11. 11:20
Szerző: R9.
interfan írta:Zanetti top 11:

J.Cesar
Maicon-Bergomi-Samuel-Roby Carlos
Zanetti-Cambiasso
Ronaldo-Baggio-Eto
Milito

Hát igen, jo érzés egy ilyenre ránézni.
Hol vannak a mai Interbe hasonló képességű és szintű vezér alakok.

Nagatomo?

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.11. 13:58
Szerző: brecsinho
interfan írta:Zanetti top 11:

J.Cesar
Maicon-Bergomi-Samuel-Roby Carlos
Zanetti-Cambiasso
Ronaldo-Baggio-Eto
Milito

Hát igen, jo érzés egy ilyenre ránézni.
Hol vannak a mai Interbe hasonló képességű és szintű vezér alakok.

Durva spílerekkel nyomta Pupi a kék-feketében eltöltött 19 év alatt. A padra is lenne mondjuk egy Toldo,Stanko,Djorkaeff,Figo,Ibra,Vieri,Recoba sor. Micsoda játékosok voltak...és a többi csapatokban is voltak vezérek és sztárok. Valahogy az az érzésem,ilyen idők már nem lesznek,annyit változott a futball és annyival kevesebb a kiemelkedő játékos. Ma már egy szezonos sztárjelöltek és zselés ficsúrok a menők, a pénz legyen a zsebben és lefújás után irány az éjszaka.
Párszor már olvastam Zanetti könyvét, igazi példakép. A mai játékosok sajnos a közelébe se érnek alázatban,hűségben,kitartásban,a futball iránti tiszteletben és szeretetben.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.12. 09:13
Szerző: Süti
brecsinho írta:Párszor már olvastam Zanetti könyvét, igazi példakép. A mai játékosok sajnos a közelébe se érnek alázatban,hűségben,kitartásban,a futball iránti tiszteletben és szeretetben.

A "régiek" közül is csak kevesen. ;)

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)

Elküldve: 2017.10.12. 10:13
Szerző: tabi.csaba
Hát azért Moriero többet tett az Interért ,mint Figo. Nem volt itt sem azért akkora spíler a Lajos.