Conte: “Olyan jól kell befejeznünk a szezont, ahogy csak tudjuk”

Két nappal a Fiorentina elleni meccs után, a csapat újabb meccsre készül a Serie A 36. fordulójában. Most Genovába utazunk, hogy a város piros-kék csapatával mérkőzzünk meg.

Az odavágón négy gólt is rúgott a Nerazzurri, azonban a Genoa foggal körömmel menekül jelenleg a kiesés elől, nem valószínű hogy könnyen megadják magukat.

A kiesés ellen harcolnak, de úgy vélem Nicola egy remek edző, és jó változtatásokat eszközölt a csapatukban. Boldog vagyok, mert ő egy fiatal edző, tele jó ötletekkel és elszántsággal. Ennek ellenére úgy megyünk oda hogy elhozzuk a 3 pontot!

Barellát sajnos nélkülöznie kell Conténak ma este, így ismét rotálni fog a középpályán. Ismét kiemelte, hogy a szezon ezen szakaszában már rendkívül fáradtak a játékosok, és nem csoda hogy nem képesek olyan teljesítményre ebben a hőségben, mint korábban. Eriksent dícsérte, miután az előző fordulóban jó játékot mutatott:

Próbálja a legjobb teljesítményt nyújtani. Megpróbáljuk megteremteni a legjobb körülményeket számára, mert ő lenne a játékunk szíve. Szabadságot adunk neki a két tizenhatos között, ahol területe van labdát szerezni és támadni.

105-ször találkozott egyébként a két együttes, ebből 54 Inter, és 22 Genoa győzelem született, 29 döntetlen mellett. 2013 májusa óta nem született döntetlen, amikor gól sem esett a Ferrarisban. Reméljük Conte szavai igazak lesznek, és győzelmet aratunk este

Forza Inter!!

Start a Conversation